Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke pénteken arról beszélt, egy politikusnak néha muszájból kell nyilatkoznia egy témáról, néha olyasmiről beszél, amihez ért és néha arról, amit szeret is – és mindig ez utóbbival kell kezdenie.

Vannak, akik a politikáért élnek és vannak, akik a politikából, de ez a két elképzelés nem zárja ki egymást – mutatott rá egy másik problémára.

A politika mindazoknak való, akik egy ügy érdekében síkra akarnak szállni, így egy alkoholista traktorvezető is lehet polgármester. Viszont ma már nem elég, ha egy polgármester jó szakember, mert jó politikusnak is kell lennie: kommunikációkészségre, bátorságra, tudásra vagy tapasztalatra van szüksége a sikerhez.

Megtudtuk azt is, a mozgalom megtanította őt írni, beszélni, szervezni és döntéseket hozni, megosztani a tudást, miközben az iskola hosszan írni és „felelni” tanított, de sem a szervezés, sem a döntéshozás, sem a tudásmegosztás terén nem volt hasznos. Az iskolából elment egyetemre, a mozgalomból elment dolgozni, 19 évesen pedig már az RMDSZ-nél önkénteskedett, fél évvel később pedig hivatalosan is munkába állt a szövetségnél.

Eközben több szakra is beiratkozott, végül hat évvel később politológiából államvizsgázott. Saját magát azonban nem tartja magát sem szakértőnek, sem elemzőnek vagy politikusnak: politikai tanácsadással és szervezéssel foglalkozik. Beszélt arról is, a munka által kapcsolatokra tett szert és megtanulta, hogy mi a felelősség, az egyetem gondolkodásra és szintetizálásra nevelte.

Mi következik az egyetem és munka után? Porcsalmi szerint a hivatás, majd az az állapot, amelyben saját új elméleteket, új módszertant alkotunk. Innen minden elölről kezdődik: új dolgokat tanulunk meg. Az ügyvezető elnök megosztotta azt is, a politika mellett az ő hivatása megosztani saját tapasztalatait másokkal, felhasználva a nem csak tőle származó gondolatokat. Számára fontos, hogy ne tartsa meg magának a tudását, hanem átadja másoknak – hangzott el.

Sokáig arra törekedett, hogy tökéletes legyen, de rájött, hogy a hitelesség fontosabb. A folyamatos változás is hasznos, a tanulásról pedig nem is szólva. Porcsalmi kiemelte a vezető pozícióban lévőknél a csapatépítés fontosságát és a hallgatásét, ami a tanulás egyik formája is. Fontos, hogy motiváljunk, ne csak koordináljunk, döntsünk, ne csak hárítsunk – és tudjuk, hogy követnek-e minket, változnak-e, fejlődnek-e a velünk dolgozó emberek, sikeresnek érzik-e magukat. Az előadáson megtudtuk azt is: írni, olvasni kell, tervezni és utazni!