2019 február 1-én tartotta évértékelő beszámolóját a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT). Az eseményen részt vett Kelemen Szilárd-Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke és Vajna Ervin, a Fiatal Tanácsosok Társaságának vezetője (FITT), Árkos község alpolgármestere.
Péntek délelőtt a fiatal vezetők beszámoltak az elmúlt év megvalósításairól, sikereiről és a jövőbeli tervekről. „A 2018-as év, az ifjúság szempontjából, a felzárkózás éve volt” –mondta Kelemen Szilárd-Péter, HÁRIT-elnök. A megye több településén, Kézdiszentkereszten, Kézdialmáson, Málnáson, Árkoson, Uzonban, Tamásfalván, Vargyason sikerült új ifjúsági szervezeteket alapítani. Ugyanakkor, a már meglevő szervezeteknél tisztújításokra került sor, ami a folytonosságot és aktivitást biztosítja – hangzott el. Emellett, a megyében jelenleg 11 aktív diáktanács működik, ami azt bizonyítja, hogy a diákok is tenni akarnak a jövőjükért, közösségükért és kiveszik a részüket a közösségi munkából. Év végén a HÁRIT csapata készített egy statisztikát, amely szerint közel 600 fiatal tevékenykedik aktívan az ernyőszervezet alatt.
A tavalyi év az újítások éve volt rendezvények terén is – mondták. Új és trendi programokat szerveztek a fiatalok számára. Ilyen rendezvény volt a Vállalkozói Iskola, a Szent György Napok keretén belül megszervezett Ifjúsági Udvar és a centenárium évére való tekintettel, partnerként, egy olyan programot indítottak el, amelynek célja a román nyelv promoválása, megismerése, tanulása a civil szervezetek körében. A projekt lezárására két hét múlva kerül sor. Emellett megszervezésre került a HÁRIT legnagyobb rendezvénye, a SIC FEST, amelyre idén augusztus 8-11 között kerül sor Sugásfürdőn, egy takarmánygyűjtő akció, amelyekkel az esőzések során károsult gazdákat segítették. A fiatal önkormányzati képviselők segítsége, munkája és támogatása a civil szféra fele igencsak láttatja magát.
Kelemen Szilárd-Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke két fontos üzenetet szeretne átadni a fiatalok számára: “az egyik a március 23-i Tíz éves a HÁRIT című esemény, amelyen keresztül megszeretnénk ünnepelni az elmúlt tíz évet, elfogadunk egy új stratégiát, amely a jövőbeli terveket foglalja össze. Mivel az idén választásokra is sor kerül, elengedhetetlen, hogy megemlítsem az európai parlamenti választásokat, ahol a Magyar Ifjúsági Értekezlet jelöltje, Oltean Csongor. Ő lesz, aki remélhetőleg befutó helyet kap az RMDSZ listáján, akit egy egész csapat kész arra, hogy elősegítse munkájában.”
Vajna Ervin, a Fiatal Tanácsosok Társaságának vezetője (FITT), Árkos község alpolgármestere beszélt a jövőbeli tervekről. Cél, hogy összefogják a fiatal önmkormányzati képviselőket, hogy kiküszöböljék a gazdasági és adminisztratív területen fellépő nehézségeket, szakmai utakat, intézménylátogatásokat szervezzenek, illetve háromhavonta találkozókat a fiatal önkormányzati képviselőkkel, átbeszélni a számvevőszéki problémák kérdéseit vagy az ifjúsági szervezetek, egyesületek finanszírozását. „Szeretnénk, ha fiatal önkormányzati képviselőink olyan határozattervezeteket nyújtanának be, amelyek hazavonzzák a fiatalokat – ilyen például az ingyenes építkezési terület biztosítása számukra” – mondta el Vajna.