A MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferencia második, szombati napján Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakközépiskola igazgatója beszélt a szakmunkás–képzésről, valamint a szakoktatással kapcsolatos kihívásokról, nehézségekről. Az interaktív előadás során igyekezett fogódzókat nyújtani a témában a hallgatóságnak.
„A tanügyi rendszerben a szakoktatás jelenleg sajnos csupán egy mellék-, visszaszorított ág, mert a tanügy inkább az elitképzésre van kihegyezve” – állapította meg a nagykárolyi iskolaigazgató. Saját tapasztalatait megosztva a résztvevőkkel elmondta, duális rendszerben végzi a szakiskola diákjainak képzését, azaz a három éves képzés alatt fokozott hangsúlyt helyeznek nem csak az elméleti, hanem főleg a gyakorlati képzésre is.
Gindele Imre elmondta: „Nagyon nagy döntés előtt állnak a szülők, mivel a gyermek előmenetelét fékezi az, ha nem a hozzáillő profilú oktatásban részesül”. A hallgatóság kérdésére válaszolva megjegyezte: „Nyugaton már 5-6 éves korban elkezdődik a pályaorientációs folyamat, ami lehetővé teszi, hogy a fiatalok eldönthessék, képességeikhez mérten milyen területen tanuljanak tovább”.
A baráti hangulatú beszélgetés során felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a Partium infrastrukturális szempontból jobb helyzetben áll, mint más térségek, viszont ez nem elegendő befektetők vonzásához: „Ha ehhez nem társul jó minőségű szakoktatás, ha nem képezik megfelelően azokat az embereket, akikre a befektetőknek szüksége van, nehezebben lehet érvényesülni”.
A Partiumi Ifjúsági Konferencia partnerei a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület, a Szatmár Megyei Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Communitas Alapítvány.