A kormány a koronavírus elterjedésének megelőzése érdekében március 11 – 22 közötti időszakra elrendelte a tanítás megszüntetését az ország összes tanintézményében. Az elmúlt két napban a közbeszédben többször felmerült az a kérdés, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket a szülők nem tudnak senkire bízni, miközben munkahelyükön lesznek.
A fent említett intézkedés sok fiatal szülőt érint, akik nem tudják a gyerekeket a nagyszülőkre bízni, hiszen sok esetben ők még nem nyugdíjasok, vagy pedig már túl idősek ahhoz, hogy bármilyen nemű plusz kockázatnak kitegyük őket. Tekintettel arra, hogy a koronavírus az idősebb korosztály tagjaira nézve a legveszélyesebb, ezért azt javasoljuk, hogy vigyázzunk rájuk és ne tegyük ki őket felesleges kockázatnak.
A fentiekre való tekintettel a MIÉRT az alábbi javaslatokkal fordul a politikai döntéshozók irányába:
- A munkaadó tegye lehetővé a szülők számára, hogy otthonról dolgozhassanak.
- Amennyiben erre semmilyen körülmény között nincs lehetőség, vagy akadályokba ütközik, akkor a munkaadó lehetőség szerint biztosítson rugalmas munkaidőt. Az érintett személyek számára készítsen egyéni munkatervet, amely összehangolja a munkaidő beosztást, így valamelyik szülő mindig el tudja látni a gyermekfelügyeletet.
- Egy másik lehetőség a 4 órás részmunkaidős megoldás. Ebben az esetben az egyik szülő délelőtt, a másik szülő délután tudna dolgozni.
- Amennyiben a fentiek egyike sem alkalmazható, úgy abban az esetben a munkáltató biztosítson szabadnapot a szülő számára, hogy megoldható legyen a gyermekfelügyelet. Ebben az esetben az államnak kötelessége megtéríteni a munkáltató számára okozott kárt, mert a szülő nem saját akakratából nem megy be dolgozni a munkahelyére, hanem azért, mert máshogy nem tudja megoldani a gyermeke felügyeletét.
Jelen krízishelyzetben úgy a munkaadó, mint a dolgozó szülők, mint az állam részéről nagyfokú rugalmasságra van szükség. Ebben az esetben talán kevésbé fognak sérülni a kis- és középvállalkozások is. Jelen helyzetben össze kell fognunk és meg kell találni azt az arany középutat, ahol úgy a munkáltató, mint az érintett szülők, közöttük a fiatalok családi érdekei a legkevésbé sérülnek.
Képünk illusztráció