Elfogadta szombaton az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének Tanácsülése az ukrán
oktatási törvény ellen tiltakozó határozattervezetet, amelyet a Magyar Ifjúsági
Értekezlet, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közösen
nyújtott be. Szolidaritásunkat fejeztük ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román
közösségekkel.

A MIÉRT álláspontja szerint az ukrán oktatási törvény az európai értékekkel megy szembe,
számunkra elfogadhatatlan, kisebbségellenes lépés, hogy kizárólag óvodában és általános
iskolában lehessen anyanyelven tanulni.

Az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) fiataljai találkoztak Zürichben, az Európa
Jövőjéről szóló konferencián és a YEPP tanácsülésén. A MIÉRT képviseletében Oltean
Csongor elnök és Ambrus Zsombor, külügyekért felelős ügyvezető alelnök vettek részt a
rendezvényen. A határozattervezetnek köszönhetően az európai fiatalok megismerhették az
ukrajnai kisebbségeket sújtó oktatási reformot, és elhangzott az is, hogy az
anyanyelvhasználat az identitás es kultúra megőrzésének legalapvetőbb feltétele.

Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, a kisebbségi ügyet csomagban kell kezelnünk. Ennek
értelmében nem csak magyar ügyként kell beszélnünk az ukrán helyzetről, hanem a román
kisebbségért is fel kell szólalnunk – közölte Oltean Csongor. A MIÉRT elnöke úgy
fogalmazott, az ukrán parlament olyan törvényt fogadott el, amely egyrészt ellentmond a saját
alkotmányuknak, másrészt pedig megfosztja a kisebbségeket az anyanyelven tanulás
lehetőségétől.

Ambrus Zsombor, a határozattervezet beterjesztésekor kitért arra, hogy a kisebbségben
élőknek ismerniük kell az ország hivatalos nyelvét, az azonban nem elfogadható lépés, hogy
megfosztják őket az anyanyelven történő oktatástól. “Bízunk abban, hogy az 53 tagszervezetet
képviselő  fiatalok döntése kellő súllyal bír és pozitívan befolyásolja az Ukrajnában élő
magyar és román kisebbség tagjait” – fogalmazott Ambrus.