A hétvégén, Válaszúton gyűltek össze a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum tagszervezeteiben tevékenykedő fiatalok és a KIFOR állandó- és új önkéntesei. Az immáron harmadik alkalommal megszervezett KIFOR Műhelytáborban az önkéntesek személyiség fejlesztése volt a fő téma.
Péntek délután a rendezvényt Enyedi Tamás, a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy a tábor célja az, hogy az önkénteseket felkészítse és ráhangolja egy újabb kampányidőszakra, a tagszervezetek együttműködésével minél több fiatalt bevonjanak a már felépített- és aktív önkéntes csoportba, és hogy egy lehetőséget teremtsen a fiataloknak a tapasztalatcserére.
A háromnapos interaktív esemény felvezető programját Kádár Petra, a MIÉRT elnökhelyettese tartotta, aki a csapatépítésre- és csapatmunkára fókuszált.
Szombat délelőtt Fugel Edina, szakmai előadó, az énmárka fogalmát fejtette ki, több ötletes és gyakorlatias feladat kapcsán. Délután pedig Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosa kampánystratégiákról, kampánykommunikációról beszélt, majd Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, valamint Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnök köszöntötték a több mint negyven résztvevőt és kapcsolódtak be az előadás utáni workshopokba, a csapatokba dolgozó résztvevők által kidolgozott fiktív kampányszövegek és stratégiák bemutatásán.
A tábor utolsó napján, a fiatalok közösen vonták le a következtetéseket, megállapítván azt, hogy egy önkéntes legjobban a csapatmunka és a közzösége által fejleszthető. Az esemény záróakordjaként a táborozók közösen vettek részt, a KIFOR képviseletében, a tegnap szervezett RMDSZ országos kampányindító ünnepségen.
Az eseményt támogatta a Bethlen Gábor Alap ZRT és Kolozs megyei Ifjúsági- és Sport Minisztérium.