Pénteken, október 3-án került sor a MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferencia hivatalos megnyitójára a szatmárnémeti Arcadia Hotel előadótermében. A megnyitón felszólalt Szabó József, a MIÉRT elnöke, Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese és Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács elnöke.

A háromnapos konferencia idei témája a vidékfejlesztési lehetőségek fiatalokkal, nem csak fiataloknak. Szabó József MIÉRT elnök elmondta: „ez a konferencia lehetőséget teremt, hogy ifjúsági szinten egészséges kapcsolatot alakíthassanak ki azok a végrehajtó hatáskörben tevékenykedő fiatalok, akik a vidéki környezet napi alakulását befolyásolhatják”. Hozzátette, elsősorban olyan fiataloknak szól ez a hétvége, akik vidékkel foglalkozó önkormányzatokban tevékenykednek, és a vidéki közeg fejlesztését tűzték ki célul.

Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese hangsúlyozta: „2014-ben is követjük a tavalyi irányvonalat, és olyan gyakorlatias témákat járunk körül a konferenciákon, mint például vidékfejlesztés, nemzet- és ifjúságpolitika”, majd kiemelte, a későbbiekben is ilyen és ehhez hasonló témákkal szükséges kiszélesíteni a spektrumot. „Kitűztük célul, hogy minden olyan érdeklődési kört kimerítünk szakmai konferenciáinkon, amelyek valóban foglalkoztatják az ifjúságot, és segíti őket abban, hogy szülőföldjükön alapozzák meg jövőjüket.”

Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács elnöke a hivatalos megnyitón megjegyezte: „az, hogy két éven belül másodszor is mi rendezhetjük a MIÉRT Partiumi Ifjúsági Konferenciát, azt jelenti, Szatmár jelenléte megerősödött az országos ernyőszervezetben, s ez annak az egyenes következménye, hogy megyei szinten is erősebbek, hatékonyabbak, és ami a legfontosabb: vállalkozó szelleműek lettünk”, majd hozzáfűzte: „fontos, hogy ne csak helyi szinten erősítsük az ifjúsági mozgalmakat”.

A Partiumi Ifjúsági Konferencia partnerei a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület, a Szatmár Megyei Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Communitas Alapítvány.