„A program lejártával azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy egy sikeres projekten vagyunk túl. Egy olyan kezdeményezésen, amely eredménye megerősítette, hogy a fiatalokat igenis érdekli a közélet és szeretnének beleszólni a saját jövőjük alakulásába csak meg kell kérdezni őket.”-mondta Antal Lóránt a MIÉRT elnöke. Kiemelte, hogy a kivándorlás az egyik olyan probléma, ami a fiatalokat leginkább érinti, ezért a fiatalok szülőföldön való boldogulásának támogatása prioritás kell legyen „A közösséghez legközelebb álló szinten, a helyi önkormányzatok szintjén is megoldásokat kell találjunk ezekre a problémákra. Támogatnunk kell a fiatalokat, különböző kedvezményeket kell biztosítani nekik telekvásárláskor, illetve segíteni azt, hogy lakáshoz jussanak azok, akik egyetem vagy külföldi munkavállalás után hazatelepednek.”-érvelt. Hozzátette: „A konzultáció eredményeit elsősorban a 750 fiatal önkormányzati jelöltünk rendelkezésére fogjuk bocsájtani, hogy legyen egy aktuális és reális képük a mai fiatalok helyzetéről, és tisztában legyenek azokkal a problémákkal, amik az ifjúságot leginkább foglalkoztatják.”

Geréd Imre az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alenöke ismertette hogyan zajlottak a konzultációk. Elmondta, hogy azért választották a konzultációnak ezt az alternatív, rendhagyó módját, 40 táblagép segítségével, hogy ezzel is felkeltsék a fiatalok érdeklődését és rávegyék őket, hogy merjék felvállalni véleményüket, szóljanak bele a saját jövőjük alakulásába. „Nekünk fiatal politikusoknak, ifjúsági vezetőknek az a feladatunk, hogy a fiatalok aktuális és reális problémáira megoldásokat találjunk.” Elmondta, hogy a szociológusok által feldolgozott részleges eredmények alapján a fiatalok többsége ugyan szeretne elmenni külföldre dolgozni vagy tanulni, a jövőjüket  viszont itthon képzelik el. „A feldolgozott részleges eredmények alapján az a konklúziónk, hogy a megkérdezett fiatalok számottevő többsége itthon szeretne maradni, a szülőföldjén szeretne boldogulni, ehhez viszont szükségük van egy kiszámítható jövőképre és a biztonságos szülőföldre. A mi feladatunk, hogy ezeket a feltételeket megteremtsük nekik.” Hozzátette, hogy a konzultáció eredményeit most szociólógusok dolgozzák fel és az eredményeket majd a politikum asztalára fogják tenni.

Buryán Tünde a MAKOSZ elnöke elmondta, hogy a középiskolások körében már az elején nagy érdeklődés fogadta a Rólad szól! konzultációs karavánt. „Nagyon hasznos volt a MAKOSZ számára is ez a karaván, hiszen egy reális képet kaptunk arról, hogy mik azok a problémák, amik a középiskolásokat leginkább foglalkoztatják, mik azok a dolgok amikkel nekünk kiemelten foglalkoznunk kell. Nagyon örülünk, hogy a konzultációkon rengeteg középiskolás vett részt, olyan fiatalok is akik nem tagjai diáktanácsoknak, ifjúsági szervezeteknek és ezek a diákok aktívan beleszóltak az őket érintő problémák megvitatásába.”