Tíz éves lett a Szent György Napokon rendszeresen működő Ifjúsági Udvar, éppen ezért frissítették a kínálatot – mondták el a szervezők március 27-én, kedden, a sepsiszentgyörgyi Central Étteremben megtartott sajtótájékoztatón.

Kelemen Szilárd-Péter, a HÁRIT elnöke elmondta: “Fontos egy kicsit visszatekintenünk arra, hogy honnan is indult el ez a kezdeményezés. Első alkalommal 2009-ben került megszervezésre az Ifjúsági Udvar, akkor persze még ifjúsági sátorként, azzal a céllal, hogy a fiatalok számára teremtsünk egy találkozóhelyet. Mára már a rendezvény kinőtte magát és a vártnál jobb eredményekre tettünk szert.  Az idő elteltével számos újítást vezettünk be, de a cél ugyanaz maradt. Fontosnak tartjuk kiemelni azt, hogy a rendezvényt az ECOU ifjúsági szervezettel közösen bonyolítjuk le és kiválóan zajlik a közös munka. Létrehoztuk a fiatalok szigetét a város szívében. Fontos kihangsúlyozni, hogy idén, a Centenárium évében éppen 10. alkalommal kerül megrendezésre az Ifjúsági Udvar. Így számos újdonságra, meglepetésre számíthatnak a fiatalok. ”

Antal Balázs, az Ifjúsági Udvar főszervezője bejelentette, idén első ízben az együttműködés nevében az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) megszervezi a helyszínen a csütörtöki Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját.

Kifejtette: az Ifjúsági Udvar idén tizedik évét tölti be, ezt a trendi és fiatalos programok mellett a #10yrs hashtaggel jelzik. Idén első alkalommal hirdettünk meg jelentkezést az önkénteseknek, erre 178-an jelentkeztek, és mind a 178 önkéntes jelentkezését elfogadtuk. Idén éppen ezért két alapja lesz az Ifjúsági Udvarnak: az első, amely az előző években is, az udvarba látogatók szórakoztatása, a második pedig az önkéntesek fejlődésének segítése előadások, képzések és számukra létrehozott programok által. Idén is lesznek közönségtalálkozók, ezek közül kiemelkedik a WellHello, melyre szombaton 19 órakor kerül sor.

Az Ifjúsági Udvaron idén fiatal vloggerek kerekasztal-beszélgetését szervezik meg, de sportolókat is meghívnak és lemezlovasokat és humoristákat is – emelte ki Antal, hozzátéve: „Kovászna megye mind a 13 diáktanácsa is jelen lesz, akik meg fogják vitatni a középiskolák problémáit”

Alexandru Újvárosi, az ECOU ifjúsági szervezet elnöke elmondta: “Fontos a rendezvény célja és üzenete. Tíz éve sikerül közösen, talán a város egyik legnagyobb ifjúsági programját megszervezni, évről évre növekedni és a fiatalokhoz szólni. Az Ifjúsági Udvar idén is teret ad a tehetséges emberek számára, hogy megmutathassák magukat a nagyközönségnek a Saint George’s Got Talent tehetségkutatón. Számos meglepetéssel készülünk, amelyek hozzájárulnak az eseményünk színvonalának a növeléséhez.”

Az Ifjúsági Udvar színpadán fellép a Soulwave zenekar, a Dreamland-ből átalakult 4Street zenekar, DJ Brny és Deejay Lillboy, Nick Havsen, White Nights, Ráduly Botond Manó.

Az Ifjúsági Udvar részletes programja és egyéb hasznos információk hamarosan megtalálhatóak lesznek az esemény Facebook oldalán.

 

HÁRIT közlemény