Rólunk

A MIÉRT az erdélyi magyar fiatalokat képviselő és támogató ifjúsági ernyőszervezet.

Rólunk

A MIÉRT egy olyan közösséget épít, ahol a fiatalok hangja számít, és ahol valódi hatással lehetnek a jövőjükre.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet, röviden MIÉRT, az erdélyi magyar fiatalokat összefogó ifjúsági ernyőszervezet, amely több száz tagszervezeten keresztül van jelen Erdély minden megyéjében és közösségében. Célunk, hogy aktív és hiteles érdekképviseletet biztosítsunk a fiatal generáció számára, miközben teret adunk a közösségi élményeknek, a véleményformálásnak és a fejlődési lehetőségeknek.

Küldetésünk, hogy a fiatalok ne csak szemlélői, hanem alakítói is legyenek annak a társadalomnak, amelyben élnek. Ezért dolgozunk azon, hogy erősítsük a fiatalok szerepét a közéletben, támogassuk a személyes és szakmai fejlődésüket, valamint lehetőséget biztosítsunk számukra a részvételre helyi, országos és nemzetközi szinten egyaránt.

Kik vagyunk mi

MIÉRT erdélyi magyar fiatalokat összefogó, változást hozó közösség.

Közösség

A MIÉRT egy olyan közösségi erő, amely több mint 380 ifjúsági szervezetet fog össze Erdély minden szegletéből – városokból, falvakból, régiókból, ahol élnek és alkotnak a magyar fiatalok. Sokszínűségünk az erősségünk, hiszen minden tagszervezet a saját közösségét képviseli, ugyanakkor együtt egy olyan hálózatot alkotunk, amely valódi változást képes elérni.

Szakmai fejlődés

Tevékenységünk középpontjában a fiatalok állnak. Képzéseket, rendezvényeket, táborokat és fórumokat szervezünk, ahol fejlődhetnek, tanulhatnak és kapcsolatokat építhetnek. Támogatjuk őket abban, hogy hallassák a hangjukat a közéletben, és aktív szerepet vállaljanak a helyi, megyei és országos döntéshozatalban. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a társadalmi párbeszéd erősítésére, az ifjúsági érdekképviseletre és az értékalapú vezetőképzésre.

Lehetőségek

Hisszük, hogy a fiatalok nem csupán a jövő résztvevői, hanem a jelen alakítói is. Ezért dolgozunk nap mint nap azért, hogy minden erdélyi magyar fiatal lehetőséget kapjon a kibontakozásra – saját közösségében és azon túl is.

Partnereink, akikkel együtt formáljuk a jövőt

Ügyvezető Elnökség

A MIÉRT vezetését fiatal, elkötelezett közösségépítők alkotják, élükön Szilágyi Dóra Emese elnökkel. A 12 tagú ügyvezető elnökség és 26 tagú vezetőtanács, a szakmai bizottságokkal karöltve gondoskodnak arról, hogy a szervezet lendületesen, átláthatóan és hatékonyan működjön – a fiatalokért, a fiatalokkal.

Szilágyi Dóra Emese

Elnök

Kovács Róbert-Zsolt

Elnökhelyettes

Székely Balázs

Belügyért felelős ügyvezető alelnök

Szepessy László

Külügyért felelős ügyvezető alelnök

Bârsan Botond

Parlamenti kapcsoltokért felelős ügyvezető alelnök

Simo Nimród

Oktatásért felelős ügyvezető alelnök

Béres Márton-Norbert

Oktatási kabinet, Szakoktatási felelős

Pünkösti Györk

Oktatási kabinet, innováció és tech felelős

Katona Ibolya

Önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök

Cilip Árpád

Vállalkozásért felelős ügyvezető alelnök

Szilágy Lóránt Márton

Vidékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnök

Fábián Tamás

Vidékfejlesztési kabinet, fenntarthatósági és környezetvédelemi felelős

Dézsi Zsófia

Pályázatokért felelős ügyvezető alelnök

Györki Róbert

Sportért felelős ügyvezető alelnök

Bogos Ákos

Sport kabinet, mentális egészség felelős

Labancz Dávid

Kommunikációért felelős ügyvezető alelnök

Kertész-Colț Alice

Karitatív kezdeményezések koordinátor

Lépj velünk kapcsolatba!

Kérdésed van a MIÉRT működésével, programjaival vagy tagszervezeteivel kapcsolatban? Írj nekünk bátran, szívesen segítünk! Nyitottak vagyunk együttműködésre, visszajelzésre és minden olyan ötletre, ami a fiatal közösségeket erősíti Erdély-szerte.

Postai cím

Románia, Kolozs megye, Kolozsvár, Cardinal Iuliu Hossu utca, 41 szám, 400029

Telefonszám

+40 745 791 107

E-mail

office@miert.ro